Főoldal Sport „Már tudok beszélni erről elcsukló hang és könnyek nélkül” – legyőzte a koronavírust, de vége a magyar pólós pályafutásának

„Már tudok beszélni erről elcsukló hang és könnyek nélkül” – legyőzte a koronavírust, de vége a magyar pólós pályafutásának

1 megtekintés

Tavaly októberben derült ki, hogy az OSC vízilabdacsapatának akkor 24 éves centere, Tóth Kristóf nemcsak megfertőződött a koronavírussal, de kétoldali tüdőembóliája és a tüdőgyulladása is volt, másfél hétig segíteni kellett a légzését a kórházban. Akkor azt mondta: „Fogalmazhatok úgy, hogy kaptam egy új életet, nagy szerencsém volt”.

Kapcsolódó
Kapott egy új életet a magyar pólós, akinél tüdőembóliát okozott a koronavírus
A kórházban azt mondták neki, csoda, hogy nem halt meg.

Ezúttal a vlv.hu-nak nyilatkozott, ám most arról beszélt, hogy bár legyőzte a koronavírust, a karrierje 25 évesen véget ért.

Decemberben már teljes értékű munkát végzett, de közben véralvadásgátlót kellett használnia. Most ugyan már tablettaként, nem kell injekcióznia magát, ugyanakkor ez alighanem élete végéig így marad. Így viszont egy olyan kontaktsportot, mint a vízilabda, nem űzhet, ugyanis egy vétlen ütéstől/rúgástól is olyan bevérzése lehet, ami azonnali orvosi ellátást igényel.

„Ilyen kockázatot egyik sportág művelése sem ér, egy élete van az embernek, sőt én már még egyet kaptam, nem sokan állnak fel abból, amin én átestem, nagy szerencsém volt. Most tehát húsz év munkája, nem azt mondom, hogy megy a kukába, de ez az, amit szerettem csinálni és csináltam volna még legalább 10-12 évig… Sajnos így alakult. (…) Természetesen sokkolt. Mindenkit sokkolt volna, ha húsz évig csinál valamit és egyszer csak közlik, hogy vége van. Teljesen összetörtem, nem is tudtam beszélni erről senkivel, nem is akartam. Ugyanúgy lejártam az edzésekre, megcsináltam, amit kellett, de nehéz volt a helyzettel megbirkózni, nehéz még jelenleg is.

Most jutottam el oda, hogy már tudok beszélni minderről elcsukló hang, könnyezés nélkül.

De amikor lefújták a bajnokságot – kicsit hamarabb, mint ahogy az OSC-nél szerettük volna –, az megint egy lelki ütés volt, hiszen akkor lett vége, akkor vált világossá, hogy befejeződött a játékos-pályafutásom” – mondta a vlv.hu-nak Tóth Kristóf.

Most egy kicsit eltávolodik a sport világától, mert bár a szabadidején mozogni fog, de édesapja élelmiszeripari cégéhez megy dolgozni, aminek irányítását a tervek szerint át is veszi majd idővel. De több terv is van a fejében hosszabb távra, és a vízilabda mindegyikben szerepel – azt még nem tudja megmondani, hogy edző vagy esetleg szakmai vezető lesz, de ezt a kérdést egyelőre félreteszi.

The post „Már tudok beszélni erről elcsukló hang és könnyek nélkül” – legyőzte a koronavírust, de vége a magyar pólós pályafutásának first appeared on 24.hu.

Forrás: 24.hu - Sport rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek