Főoldal Sport A szezon végén távozik a szegedi BL-történelem legeredményesebb kézise

A szezon végén távozik a szegedi BL-történelem legeredményesebb kézise

0 megtekintés

A svéd Jonas Källman idén nyáron hét év után távozik a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától.

Kapcsolódó
Vb-ezüstérmessel erősít a Szeged kézilabdacsapata
Alexander Blonz két évre írt alá, de jöhet egy portugál irányító is.

„Minden edző álma, hogy ilyen képességű és mentalitású játékossal dolgozhasson. Nekem ez megadatott, hét éven keresztül lehettem Jonas Källman trénere. Köszönet jár azért, amit a klubért tett, mert az ő profizmusa példaértékű. Döntő érdemeket szerzett azokból a győzelmekből, amit együtt értünk el. Idén még vár ránk egy komoly kihívás, és ismerve őt, tudom, hogy együtt képesek lehetünk arra, hogy szépen és eredményesen zárjuk az idényt” – mondta Juan Carlos Pastor vezetőedző a klub hivatalos honlapján.

Jonasnak mindig helye lesz az otthonunkban, a csarnokunkban és a szívünkben is

– nyilatkozta  Szűcs Ernő Péter elnök.

A balszélső 2014-ben olimpiai ezüstérmesként, háromszoros Bajnokok Ligája-győztesként és ötszörös spanyol bajnokként igazolt Szegedre, ahol egy-egy EHF Kupát, bajnokságot és Magyar Kupát nyert.

Källman lett minden idők legeredményesebb szegedi játékosa a BL-ben 325 góllal. A NB I-ben eddig 154 meccsen lépett pályára és 370 gólt szerzett.

The post A szezon végén távozik a szegedi BL-történelem legeredményesebb kézise first appeared on 24.hu.

Forrás: 24.hu - Sport rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek