Főoldal Koronavírus A kormány megbízta Szijjártót, hogy kutassa fel a hatékony vakcinákat

A kormány megbízta Szijjártót, hogy kutassa fel a hatékony vakcinákat

2 megtekintés

Egy ma megjelent határozat értelmében, a magyar emberek élete és egészsége védelmében a kormány úgy döntött, az EU-s vakcinabeszerzésen túl egyéb forrásokat is keres, ezért Szijjártó Pétert megbízták, hogy a biztonságos, hatékony vakcinákat kutassa fel, közölte az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján Müller Cecília.

A tájékoztatóval egy időben közleményt adott ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ is, melyben azt írták, a kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. Véleményük szerint a nyugati oltóanyagok lassan és kis mennyiségben érkeznek, ez jelentősen korlátozza és fékezi a védőoltások végrehajtását.

A kormány szerint a magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése, a kormány ehhez kész további pénzügyi fedezetet biztosítani és az ezzel kapcsolatos feladatokkal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízta meg

– írták.

Az erről megjelent kormányhatározat értelmében a kormány egyetért azzal, hogy az Európai Unió által kezdeményezett, centralizált vakcinabeszerzés keretén túl is szükséges a magyar emberek egészségének megvédése érdekében a lehető legnagyobb mennyiségű biztonságos oltóanyag beszerzése. A kormány célja, hogy minél gyorsabban szerezzen biztonságos oltóanyagokat a mostani a rendkívüli keresleti és kínálati viszonyok között is.

Magyarország 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, CureVac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. December 26. és január 12. között négy Pfizer-vakcina és egy Moderna-vakcina szállítmány érkezett hazánkba, az eddigi szállítmányokkal összesen 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett.

Az országos tiszti főorvos azt kéri mindenkitől, oltakozzon, és reméli, hogy amennyiben megfelelő mennyiségű vakcina áll majd rendelkezésre, gyorsan végre tudják majd hajtani azok beadását.

Közölte, az elmúlt 24 órában 118 beteg hunyt el a koronavírus következtében, a legfiatalabb áldozat 50 éves, a legidősebb 99 éves volt.

A járvány továbbra is zajlik, velünk van, Európában több helyen ismét megnőtt a fertőzések száma. Magyarországon a második hullám csúcsát elértük, lefele menő szakaszban vagyunk, a védelmi intézkedések rendkívül fontosak.  A védőoltások beadása folyamatosan zajlik, de nagy számú oltottnak vagy a fertőzésen természetes úton átesett személynek kell lennie ahhoz, hogy enyhíteni tudjunk

– mondta Müller Cecília.

Hozzátette, a következetes védelmi intézkedéseknek köszönhetően látjuk kedvezően alakulni a számainkat, bizonyos járványügyi adatunk sokkal kedvezőbb, mint volt néhány hete. Példaként említette, hogy közel duplája a gyógyultak száma az aktív betegekhez képest.

Szerda estig 96 101 fő beoltása történt meg Magyarországon. Folytatódik az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók oltása. A kórházban ápoltak száma 4689 fő és még 344-en lélegeztetőgépen vannak. A szak- és alapellátásban dolgozók védőoltásban részesítése rendkívül fontos, számítunk rájuk egy következő csoport oltásánál, amikor szélesebb körben elérhető lesz az oltóanyag

– fogalmazott.

Müller Cecílie elmondta: annyi oltást tudnak csak beadni, amennyi az országba érkezik.

Jelenleg a Pfizer és a Moderna vakcinájából áll rendelkezésünkre oltóanyag. A hétvégén folytatódik a 100 főnél nagyobb létszámú szociális és idősotthonok lakóinak oltása a Moderna vakcinájával.  A vakcinát hatásmechanizmus hasonló, majdnem ugyanaz

– közölte.

Kérdéseket ezúttal fel sem olvastak az online tájékoztatón, mert nem sokkal korábban a kormányinfón Gulyás Gergely minden kérdésre válaszolt.

Kapcsolódó

A kormány megállapodott egy kínai vakcina szállításáról
Gulyás Gergely szerint Magyarországon a járvány visszaszorulóban van, de lazítani még nem lehet. A miniszter odaszúrt az EU-nak a szerinte lassú oltóanyag-szállítás miatt.

Forrás: 24.hu - Koronavírus

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek