Főoldal Gazdaság Szijjártó: Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

Szijjártó: Soha nem volt még ilyen sikeres év a beruházások szempontjából

0 megtekintés

A nagyszabású beruházás-ösztönzési programoknak köszönhetően elmondható: „soha nem zártunk még ilyen sikeres évet a beruházások szempontjából” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

A miniszter azt írta: a világjárványról gyorsan kiderült, hogy nem kizárólag egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent.

Kapcsolódó

Fővárosiak vagy vidékiek? Nők vagy férfiak? Kiknek vette el a munkáját a koronavírus?
Komoly különbségek vannak a megyék között, de még durvább az eltérés, ha azt nézzük, mennyit számít az iskolai végzettség: egy diplománál semmi nem védett jobban az utcára kerüléstől.

Szerinte ez egy új világgazdasági korszak kezdete, ami „komoly lehetőségét is tartogat a magyar vállalatok számára”.

Aki most fejleszt, most vezet be új technológiát, most növeli a kapacitását, komoly versenyelőnyre tesz szert

– mondta a miniszter.

Kapcsolódó

Még a családi vagyont is mozgósították a legkisebb vállalkozások, hogy túléljenek
Akadnak, akiknek azért lett nehéz a járvány időszaka, mert túl sok lett a munkájuk. De ők jelentik a kivételt.

Szijjártó Péter kiemelte: ennek megfelelően indítottak nagyszabású beruházás-ösztönzési programokat. Összesen 1433 beruházás létrejöttét segítették, ezek a beruházások 1676 milliárd forint értékben jönnek létre, amelyekhez 472 milliárd forintnyi támogatást adtak.

Szijjártó megjegyezte, ezekkel összesen 12 603 új munkahely létrehozásához és 264 595 munkahely megtartásához járultak hozzá. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon, az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent.

Kapcsolódó

„Nem lepődtem meg azon, hogyan bánt velem az állam, de azért szarul esett”
A járvány második hulláma az elbocsátásoknál is újabb hullámot generál, de a tavasszal álláskeresési járadékot igénylők kálváriája olykor még az őszre sem zárult le.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a kis- és közepes mértékű beruházások 80 százalékát magyar cégek hajtják végre. A magyar és a német gazdaság összenövésének újabb jele, hogy a legtöbb nagyberuházás (szám szerint 19) német nagyvállalatok jóvoltából érkezik az országba, tette hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a keleti nyitás stratégia sikerére az szolgáltat újabb bizonyítékot, hogy a nagyberuházások összesített értékének majdnem fele keleti országok – Kína, Korea, Japán és India – vállalataihoz köthető.

Forrás: 24.hu - Gazdaság rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek