Főoldal Itthon A főpolgármester a Közgyűlést kizárva fogadta el Budapest költségvetését

A főpolgármester a Közgyűlést kizárva fogadta el Budapest költségvetését

1 megtekintés

Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának tagja, korábbi IV. kerületi fideszes polgármester egy Facebook-posztban tette szóvá, hogy Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés kizárásával, egyszemélyben hozott döntést Budapest 2021-es költségvetésének elfogadásáról – írja a Magyar Nemzet.

Ugye mindannyian emlékszünk, hogy a baloldal azzal vádolta a kormányt, hogy a járvány miatti rendkívüli jogrenddel visszaél. Nos láthattuk, hogy nem így történt, sőt a Parlament végig ülésezett. Erre mit csinál Karácsony? Persze hogy azt, amivel másokat vádoltak meg.

Egyszemélyben, a Közgyűlést kizárva fogadta el Budapest költségvetését. Ennyit erről!

– írta Wintermantel.

A BKK igazgatósági tagja a kommentárja mellé a budapesti Fidesz bejegyzését osztotta meg. A nagyobbik kormánypárt szerint

Karácsony Gergely 2 év alatt feléli az elmúlt 10 évben megspórolt tartalékokat, ezzel folytatva a Demszky korszak hibás gazdaságpolitikáját – így összegezhető egy mondatban Budapest 2021. évi költségvetése. Egy év hatalomérzet után pedig az ellenzékkel való egyeztetésnek még a látszatára sem ad!

– írták.

Karácsony GergelyFotó: Koncz Márton – Origo

A fővárosi Fidesz emlékeztetett arra, hogy Karácsony úgy hozott döntést, hogy az ellenzékkel egyáltalán nem konzultált. Pénteken 13 órára hívott minket magához, a legnagyobb, bár neki ellenzéki frakció képviselőit. Tíz percel a kezdés előtt ugyan jelezte kollegáján keresztül, hogy késni fog, de aztán meg sem jelent! – olvasható a bejegyzésben. A fővárosi Fidesz-frakció módosító indítványokat szeretett volna benyújtani a költségvetéshez, ám másfél órányi előszobáztatás után belátták, hogy nincs értelme tovább várniuk.

Késő délután értesülhettünk arról, hogy saját maga elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait. Ráért volna februárban, a közgyűlés nyilvánossága előtt. De ez valamiért nem fėr bele Karácsony “demokráciafelfogásába”. Most kellett, az átlátható döntéshozatal és a nyilvánosság minimuma nélkül! Gratulálunk, főpolgármester úr! Boldog Karácsonyt! – zárta bejegyzését a budapesti Fidesz.

Forrás: Origo.hu - Itthon rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek