Főoldal Kultúra Évindító helyett nyárindító fesztivál lesz a Berlinale

Évindító helyett nyárindító fesztivál lesz a Berlinale

2 megtekintés

A koronavírus-világjárvány miatt az év elejéről az év közepére halasztják a Berlinalét, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját (melyen az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával) – adták hírül a rendezvény szervezői

A fesztivál ügyvezető igazgatója Mariette Rissenbeek és Carlo Chatrian művészeti vezető tudatta, hogy a járvány miatt kifejlesztett „új fesztiválformátum” lényege, hogy 

a szakmai kísérőrendezvényeket online fórumként tartják meg, a nagyközönségnek szervezett vetítéseket pedig elhalasztják júniusra.

Hangsúlyozták, hogy a filmiparnak fontos, hogy legyen az első negyedévben nemzetközi szakmai vásár, ezért elsőként, március 1-től 5-ig megtartják online formátumban a Berlinale filmipari vásárát (European Film Market – EFM), koprodukciós vásárát (Berlinale Co-Production Market), produkciós vásárát (World Cinema Fund) és a feltörekvő tehetségek bemutatkozására szervezett fórumát (Berlinale Talents). 

A szervezők elmondták, hogy az esemény második elem maga a filmfesztivál lesz, sztárok felvonulásával, vetítések százaival, megnyitó ünnepséggel és díjátadó gálákkal, amelyeket mind júniusban tartanak meg, méghozzá filmszínházakban és kertmozikban. A Berlinale így a filmművészet nyári ünnepe lesz, és hozzájárul az egész moziipar „újraindításához”.

Mariette Rissenbeek és Carlo Chatrian kiemelték, hogy a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért versenyző nagyjátékfilmes mezőnyből és számos további szekcióból álló szerkezet nem változik, és jelenleg is tart a fesztiválra pályázott művek válogatása. A programot pedig februárban hozzák nyilvánosságra. 

A dél-koreai rendező 59 éves volt.

Forrás: Index.hu - Kult rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek