Főoldal vilag WHO: Nemzetközi kutatócsoport indul Kínába, hogy kinyomozza a koronavírus eredetét

WHO: Nemzetközi kutatócsoport indul Kínába, hogy kinyomozza a koronavírus eredetét

2 megtekintés

Január első hetében indulhat az Egészségügyi Világszervezet vezette küldetés.

Koronavírus – a második hullám, a második lezárás

A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!

Peking fogad egy, a koronavírus kitörésének körülményeit kutató nemzetközi csoportot januárban – idézi az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtöki bejelentését a Reuters. Az ilyen nemzetközi kezdeményezéseket az ország vezetése eddig Kína-ellenesnek bélyegezte, és határozottan elutasította, a WHO vizsgálatára azonban nyitott.

Szerdán a világszervezet egy tagjától és diplomáciai forrásokból is arról értesült a Reuters, hogy a WHO vezette küldetés január első hetében indul Kínába, azt azonban még nem tudni, hogy a szakértők ellátogatnak-e Vuhanba is, ahonnan a járvány vélhetően kiindult. Babatunde Olowokure, a WHO regionális igazgatója szerint folyamatosan egyeztetnek Kínával a küldetésről, annak pontos időpontjáról, illetve a helyszínekről, amelyeket felkeresnek.

A világjárványt okozó új koronavírust (SARS-CoV-2) először Vuhanban mutatták ki, 2019 decemberében. Azóta a kínai állami média a vuhani eseteknél előbbre datálható európai mintákra hivatkozva azt bizonygatja, hogy a kórokozó nem náluk jelent meg először.

Az Egyesült Államok ugyanakkor a járvány súlyosságának elhallgatásával vádolta meg a kínai vezetést, az állítást pedig mások mellett egy kiszivárgott dokumentum is igazolni látszik, amelyről a CNN számolt be.

Forrás: HVG.hu - Világ rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek