Főoldal Koronavírus Elkapta a koronavírust Simonka György

Elkapta a koronavírust Simonka György

4 megtekintés

Reagált a Fidesz vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselője, Simonka György arra, hogy az ügyészség újabb ügy miatt, hatósági eljárásban történő vesztegetés miatt is, kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését. 

Simonka Györgyöt telefonon hívta fel a 24.hu. Azt mondta, nem tudja miről beszél az ügyészség, és azt sem tudja, ki az a személy, akit állítólag megvesztegetett. A fideszes képviselő azt is elmondta a lapnak, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, ami azért érdekes, mert kedden és szerdán is részt vett a parlamenti szavazáson – teszi hozzá a lap.

A hatósági eljárás során történt bűnügyet egyébként a Központi Nyomozó Főügyészségen vizsgálják, a felfüggesztést pedig Polt Péter kérte az Országgyűlés elnökénél.

Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó – 1,4 milliárd forintos – költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indítottak büntetőeljárást. Büntetőpere 2020. október 13-án indult, ő a harmadrendű vádlott. 

Forrás: Index.hu - Koronavírus

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek