Főoldal Technika és Tudomány Szijjártó: Elektromos autókat fog gyártani a BMW Debrecenben

Szijjártó: Elektromos autókat fog gyártani a BMW Debrecenben

1 megtekintés

A külügyminiszter szerint a BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német márka elektromobilitásra épülő stratégiájának.

Münchenben egyeztetett Szijjártó Péter a BMW vezetőivel. A külgazdasági és külügyminiszter közleménye szerint a BMW kizárólag elektromos hajtású autókat fog a készülő debreceni létesítményében gyártani. Szijjártó hozzátette, hogy a BMW ugyan eddig is gyártott elektromos autókat, jelenleg azonban egy teljesen új platform fejlesztésén dolgoznak mérnökei, erre épülnek majd a debreceni gyár autói. 

Az új platform jelentősége azért fontos, mert a BMW 2020 elejéig még azt kommunikálta, hogy azonos platformra fognak épülni az elektromos és nem elektromos autói is, vagyis nem lesz kimondottan elektromos autóknak szánt platform. Nyáron már kiderült, hogy lesz ilyen, most meg az is, hogy itthon gyártják majd az erre épülő kocsikat.

Szijjártó elmondta, hogy a tárgyaláson megállapították, hogy a beruházás terv szerint halad. A gyárnak helyet adó területet májusban kapta meg a BMW, az építmény megközelítőleg 320 milliárd forintba fog kerülni, amihez a magyar állam 130 milliárd forintos támogatást biztosít. A BMW tavasszal a gyár építésének halasztását jelentette be a járványra hivatkozva, Szijjártó pedig még most, decemberben sem mondott konkrét építési dátumot hozzá.

Amikor elkészül, a debreceni autógyár a márka tizenhetedik európai üzeme lesz, egyben az első, amely 2000 után épült.

Forrás: HVG.hu - Tech rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek