Főoldal Itthon Már Vona Gábor sem tudja megkülönböztetni a Jobbikot Gyurcsány pártjától

Már Vona Gábor sem tudja megkülönböztetni a Jobbikot Gyurcsány pártjától

3 megtekintés

A megnyilatkozások meg a témafelvetések alapján sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a Jobbikot a DK-tól – fogalmazott meg a megszokottnál sokkal erősebb kritikát egy szerdai lapinterjúban Vona Gábor a Jakab Péter-féle pártvezetés politikájával kapcsolatban. A volt pártelnök úgy látja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban baloldali néppárttá vált, aminek következtében ma már nem tudja elérni a jobboldali embereket. Vona feltehetően azért szólalt meg, mert Jakab a minap egyértelművé tette, hogy csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz.

Szerintem a Jobbik lassan egy baloldali néppárttá vált

– jelentette ki Vona Gábor az Azonnalinak adott interjújában. Mi tesszük hozzá, hogy a Jobbikot Vona indította el a baloldal felé, szerinte azonban az ő idejében még képesek voltak megszólítani a jobboldali és baloldali embereket is.

Vona szerint azzal, hogy a Jobbik egyre kevésbé képes a jobboldali embereket elérni, elveszítette az baloldali együttműködésben való részvételének értelmét, ott ugyanis nincs szükség még egy baloldali pártra. “A Jobbik mégis inkább a DK-val és az MSZP-vel vív balos versenyt az alsó-középosztálybeli elégedetlen szavazók megszerzéséért” – kifogásolta. Majd ennél is tovább menve leszögezte, hogy

a megnyilatkozások meg a témafelvetések alapján sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a Jobbikot a DK-tól.

Elárulta, hogy fenntartásai ellenére támogatja Jakab Pétert, igaz, nem a színfalak mögött, hanem a nyilvánosságban. Márcsak azért sem, mert míg Sneider Tamás, korábbi elnök időnként kikérte a véleményet, Jakab soha nem élt ezzel a lehetőséggel.

Rossz az irány?Forrás: MTI/Kovács Tamás

Vona feltehetően azért szólalt meg, mert Jakab a minap egyértelművé tette, hogy pártja Gyurcsány Ferenc felhívására csatlakozni fog a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz. “Én azért is hiszek az ellenzék erejében mert látom, hogy az elmúlt másfél két évben honnan-hová jutott el, mekkora változáson esett át mind a Jobbik, mind pedig a többi ellenzéki párt és a változás abban foglalható össze, hogy képesek vagyunk kompromisszumokat kötni” – szögezte le a pártelnök az Egyenes Beszéd múlt heti műsorában, amiből erősen az következik, hogy a Jobbik ott lesz a Gyurcsány-listán.

Mint ismert, a Jobbikot tizenként éven át irányító Vona az elmúlt hónapokban több ízben is bírálta a jelnlegi pártvezetést. A Magyar Nemzetnek adott júniusi interjújában úgy fogalmazott, hogy “A néppártosodásomból pártnépesedést csináltak”, ezt kiegészítve azzal, hogy a Jobbik jelenlegi politikája eltér az általa képviselttől. Egyúttal kifogásolta, hogy

Gyurcsány állítja össze az ellenzéki együttműködés táncrendjét.

“A Jobbik az a párt, amelyből mindenki kiharapott egy darabot. Még a Fidesz is. Ez is valahol azt mutatja, tényleg néppárt volt. Hogy mi lesz a Jobbik jövője? Van véleményem, de túl korai lenne még elmondanom, és talán elegáns sem lenne” – elemezte a politikai helyzetet a Bahírnak októberben, szintén komoly kritikát megfogalmazva Jakab Péter politikáját illetően. 

Forrás: Origo.hu - Itthon rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek