Főoldal Gazdaság Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

2 megtekintés

Lélegeztetőgépek és a fertőtlenítőszerek területén is erősödik Magyarország önellátása, annak köszönhetően, hogy 9 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videója alatti bejegyzésben.

Varga Mihály a videóban elmondta, hogy az Egészségipari támogatási programot annak érdekében indították, hogy az ellátási szükségleteket ne csak külső, hanem hazai forrásból is be tudják szerezni.
A miniszter bízik abban, hogy ezek a fejlesztések nemcsak a mostani, hanem a jövőbeni kihívásokkal szemben is megerősítenek majd bennünket.”A programban a tervek szerint még további cégekkel fognak szerződéseket kötni, az a cél, hogy az erre biztosított 50 milliárd forintos keretet a pályázatokkal kitöltsék. “Erre minden esélyünk megvan, mert az augusztusban indult pályázaton az érdeklődés felülmúlta az előzetes várakozásokat” – tette hozzá.

Varga Mihály videója:

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a magyar gazdaság jövőre reményeik szerint a vakcina megérkezésével visszakerül majd abba a növekedési tartományba, ahol korábban volt.

A miniszter abban bízik, hogy a bővülésből az egészségipar is kiveszi majd a részét. Törekszenek arra, hogy Magyarország ellátása és esetlegesen a külpiacra lépése is biztosított legyen.

Varga Mihály pénzügyminiszterForrás: MTI/Bruzák Noémi

A bejegyzés szerint

  • A Mould Tech Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással lélegeztetőgépek és fertőtlenítő eszközök gyártását erősíti Zalaegerszegen, ehhez a kormány 3,5 milliárd forint támogatást nyújt.
  • Az FF Fémfeldolgozó Zrt. a kórházi berendezések előállítását fejleszti 650 millió forintból Mezőtúron, a támogatás mértéke 508,7 millió forintot tesz ki.
  • A Medicor Elektronica Zrt. 1,3 milliárd forintból új üzemet létesít Budapesten orvosi eszközök gyártására, ehhez 1,02 milliárd forintos támogatásban részesül.
  • A Thermotechnika-Crown Cool Kft. 450 millió forintból légtisztító berendezéseket fejleszt Tatabányán 425,9 millió forintos támogatással.
  • A Florin Zrt. 2,5 milliárdos beruházásával növeli fertőtlenítőszer kapacitását Szegeden, ehhez 1,98 milliárd forint támogatás társul a programból.

Forrás: Origo.hu - Gazdaság rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek