Főoldal Itthon 12 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottjait fogták el

12 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottjait fogták el

5 megtekintés

A gyilkosság 12 évvel ezelőtt történt Csépán. A gyanú szerint a gyilkosok betörtek egy nyudgíjas asszony házába, megtámadták, kirabolták, aztán elmenekültek. Az asszonyt olyan brutálisan verték meg, hogy belehalt sérüléseibe. A gyilkosok 12 éve bujkáltak, most azonban az akkor rögzített nyomok alapján két embert elfogtak. 

A rendőrség sajtótájékoztatót tartott egy 12 évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében, amikor egy idős asszonyt brutálisan meggyilkolták Csépán. Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának vezetője, elmondta, hogy a gyilkosság után a rendőröknek sikerült DNS-mintát rögzíteniük az asszony felső ruházatán. Az akkori technológiával azonban még nem lehetett olyan kiterjedten vizsgálni a nyomokat, mint ma.

Azt biztosra vették, hogy a gyilkosok az asszony közelében, esetleg a közeli településeken élhetnek. Büntetett előéletű emberek után kezdtek nyomozni, és a múlt héten el is fogtak egy öcsödi férfit. Először megtagadta a vallomást, másnap viszont beismerő vallomást tett, és pontosan elmondta, hogy mi történt.

Az egyik öcsödi rokonával együtt szemelték ki az asszonyt. A gyilkosság éjjelén gyalog mentek az asszony csépai házához. Átugrottak a kerítésen majd bemásztak az egyik ablakon, ahol még a telefonkábelt is elvágták. Felváltva verni kezdték az asszonyt, közben az értékeit követelték.

Többször megütötték a fején, valamint párnával fojtogatták. Végül két gyűrűt és egy a füléből kivett fülbevalót vitték magukkal.

Az asszonyt olyan brutálisan megverték, hogy belehalt a sérüléseibe.

Miután az öcsödi férfi vallomást tett, másnap a rokonát is elfogták, aki megtagadta a vallomástételt. A rendőrség javasolta a két férfi letartóztatását, amit a bíróság mostanra elrendelt.

Forrás: Origo.hu - Itthon rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek