Főoldal Külföld Több mint háromszáz diák tűnt el egy fegyveres támadás során Nigerben

Több mint háromszáz diák tűnt el egy fegyveres támadás során Nigerben

3 megtekintés

A támadók akkor törtek be az iskolába, amikor a gyerekek már aludtak, és válogatás nélkül tüzet nyitottak.

Fegyveresek sok tanulót elhurcoltak két nappal ezelőtt egy bentlakásos iskolából az észak-nigériai Katsina állambeli Kankarában, mások elbújtak az erdőben. Összesen több mint háromszáz diáknak veszett nyoma – közölte a helyi rendőrség vasárnap.

A motorokon érkezett támadók december 11-én este hatoltak be az intézmény területére, és nyitottak válogatás nélkül tüzet, amikor a diákok már aludtak.

Az iskolának 839 diákja van, akik közül 333-nak a holléte jelenleg ismeretlen. A hatóságok az elhurcoltak számának megállapításán dolgoznak.

Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a rajtaütés elkövetőjeként.

A védelmi miniszter arról számolt be, hogy a hadsereg nagyszabású műveletet indított a támadók kézre kerítése, a tanulók megmentése érdekében. Az első nyomozati eredmények szerint feltehetőleg emberrablókról van szó, akik váltságdíjat akarnak kicsikarni. Hasonló atrocitásokat azonban a Boko Haram iszlamista terrorszervezet is elkövetett már a múltban.

(Képünk illusztráció.)

Forrás: HVG.hu - Világ rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek