Főoldal Üzlet Megtáltosodott a Mol, meddig tarthat a szárnyalás?

Megtáltosodott a Mol, meddig tarthat a szárnyalás?

5 megtekintés

Megint kilőtt a Mol

A Mol árfolyama egészen szépen kilőtt ma is, már 3 százalék körüli az emelkedés, amivel 2200 forint környékén áll az árfolyam. Az elmúlt egy hónapban már közel 20 százalékos az emelkedés, és még így is 25 százalékkal a korábbi csúcsok alatt található. A Mol még november elején kezdett egy elég komoly raliba, akkor még csak 1500 forint környékén volt az árfolyam, azóta tehát közel 50 százalékkal került feljebb, vagyis 700 forinttal. Mindeközben pedig csak egy viszonylag kisebb korrekció volt, még december elején, de akkor is 2000 forint körül maradt az árfolyam, ahonnan az elmúlt napokban ismét erősen felfelé mozdult el.

Forgalom szempontjából is kiemelkedő a Mol az elmúlt 30 nap átlagához képest, már a délelőtt folyamán 1,8 milliárd forintnál jár, holott az egész napi átlag 3,2 milliárd forint, vagyis ennek több mint felénél tart már most. Ezzel egyébként a legnagyobb forgalmú papír is ma a Mol a BÉT-en, az OTP 1,3 milliárd forintnál jár, míg a harmadik Opus 150 milliónál. 

Mi a helyzet a szektortársakkal?

Az is látható, hogy ha egy kicsit hosszabb időszakot nézünk, mondjuk az elmúlt egy hónapot, akkor a Mol teljesítménye nem emelkedik ki a szektortársakhoz képest, nagyjából a középmezőnyben található, ami persze így is közel 20 százalékot jelent:

Miről szól még a cikk?

  • Hogyan teljesítettek a szektortársak?
  • Mi áll az emelkedés hátterében?
  • Hogyan néz ki az olajipari részvények árazása?
  • Mit mutat a technikai kép?

Forrás: Portfolio.hu - Üzlet rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek