Főoldal Koronavírus Gyurcsány Ferenc telefonon beszélt Szájer Józseffel a brüsszeli orgia után

Gyurcsány Ferenc telefonon beszélt Szájer Józseffel a brüsszeli orgia után

2 megtekintés

Jó dolog úgy politikát csinálni, hogy nem állandóan azt vizslatom, más mit gondol arról, amit mi csinálunk

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Gyurcsány Ferenc a „Szájer Jóska ügye” körül megjelenő indulatokról beszélt, Szerinte egy magát kereszténydemokratának tartó pártnak nagy lehet a kísértés, hogy a saját hitét társadalmi normává formálja, ami viszont a szexbotrányba keveredett Szájer Józsefet illeti, nem voltak és jelenleg sincsenek jó viszonyban, viszont neki Szájer József mostantól magánembernek, és nem politikusnak számít.

Hozzátette, hogy amikor a volt fideszes EP-képviselő lemondott, ő felhívta telefonon, beszélgetésük pedig  „tök normális, emberi” volt.

Mostantól nem vagyunk politikai ellenfelek

– mesélte Gyurcsány Ferenc, mit mondott Szájer Józsefnek, azt azonban nem árulta el, hogy a volt EP-képviselő miről beszélt neki.  Ő maga – fűzte hozzá a DK elnöke – az az ember, akit a lemondása után leköptek az utcán. Ezért fontos neki, hogy az az ember, aki lemondott, már nem ellenfél.

Azzal kapcsolatban, hogy a jövőben együttműködnek a Jobbikkal, azt mondta:

Az a sorsunk, hogy a mai ellenzéki pártokból egyetlen, bár belül színes demokratikus blokk legyen.

Szájer József november 29-én vasárnap  mondott le   az EP-képviselői mandátumáról. Kedden derült ki, hogy részt vett az említett orgián, amelyet a belga rendőrök a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett gyülekezési korlátozások megszegése miatt számoltak fel. Belga ügyészségi közlések szerint Szájer József ellen k ábítószerrel való visszaélés és a járványügyi szabályok megszegése miatt indult eljárás. 

Forrás: Index.hu - Koronavírus

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek