Főoldal Koronavírus Beadták az első koronavírus elleni oltást az Egyesült Államokban

Beadták az első koronavírus elleni oltást az Egyesült Államokban

2 megtekintés

Egy ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech vakcináját. 2021. márciusáig 100 millió amerikait oltanának be.

Koronavírus – a második hullám, a második lezárás

A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!

Kezdetét vette hétfőn a koronavírus elleni oltási kampány az Egyesült Államokban, elsőként egy New York-i ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát. Első körben az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonokban élőket oltják be.

Moncef Slaoui, a járványellenes kormányzati programért felelős kutató, az amerikai oltási kampány vezetője elmondta, hogy terveik szerint elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy jövő év március közepéig már 100 millió amerikai be legyen oltva a koronavírus ellen.

Dr. Dora Mills, a portlandi MaineHealth orvosa azt mondta a BBC-nek, hogy a múlt héten a koronavírus volt a vezető halálok az Egyesült Államokban, megelőzve a rákot és a szívbetegségeket.

A Pfizer vakcináját elsőként Nagy-Britanniában engedélyezték, ott egy 90 éves nő kapta meg elsőként az oltóanyagot. Az operatív törzs tájékoztatása alapján a BioNTech és a Pfizer vakcinája kerülhet elsőként Magyarországra, Orbán Viktor közlése szerint december végén érkezhet az oltóanyag, de a tömeges mennyiség csak jövőre várható.

Forrás: HVG.hu - Koronavírus

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek