Főoldal Kultúra Akár a Portugállal is szilveszterezhetünk

Akár a Portugállal is szilveszterezhetünk

4 megtekintés

Ha már nagy bulik nem lesznek, a Katona legnépszerűbb darabjával is feldobhatjuk az év végét.

December 31-én, szilveszterkor a Katona József Színházban 20 éven át töretlen sikerrel játszott – sokak által szeretett – Portugál című előadás felvételét közvetíti este nyolctól az eszinhaz.hu.

A 423-szor színpadra kerülő Portugál a Katona történetének legtöbbet játszott előadása volt – fej fej mellett a Top Dogs-szal, ami a darabtemetésig 415-ször ment. Egressy Zoltán darabját Lukáts Andor rendezésében 1998. október 18-án mutatták be, eredetileg a Kamrában, de a nagy sikerre való tekintettel 2003 nyarán a produkció végül átköltözött a nagyszínpadra.

Sokan a bemutató óta végig szerepeltek a darabban, így Pelsőczy Réka, Csuja Imre, Bán János, Lengyel Ferenc, Takátsy Péter, Kása Gyula, Szirtes Ági és Varga Zoltán.

Több szerepben cserélődtek a színészek: a Papot Lukáts Andor, Rába Roland, Takátsy Péter és Mészáros Béla alakította. Becét először Dévai Balázs játszotta, majd 2003-ban Hajduk Károly, 2011-ben pedig Keresztes Tamás vette át a szerepet. A Feleséget elsőként Ónodi Eszter, ezt követően Szandtner Anna, Fullajtár Andrea majd Jordán Adél alakította.

A 2018-as búcsúelőadásra készült színlap itt tekinthető meg.

Forrás: HVG.hu - Kult rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek