Főoldal Technika és Tudomány Válasz a kínaiaknak: jönnek a francia szuperkatonák

Válasz a kínaiaknak: jönnek a francia szuperkatonák

3 megtekintés

Az ilyen típusú bejelentéseket jelentős méretű előkészítő munka szokta megelőzni, ezért kifejezetten érdekes a francia döntés időzítése. A Nagy-Britannia nélküli Európai Unió legnagyobb védelmi költségvetésével rendelkező Franciaország valószínűleg a hasonló kínai programra válaszul jelentette be saját szuperkatona-programját, bár az indoklásban konkrét ország neve nem szerepel – írta meg a BBC. 

A nemrég nyilvánosságra hozott programban implantátumokkal és más technológiai eszközökkel „továbbfejlesztett” szuperkatonákra vonatkozó kutatások és kísérletek kezdődnek a francia hadseregben. A védelmi miniszter asszony, Florence Parly beszédében arról beszélt, hogy egyelőre nem tervezik

invazív technológiák, vagyis a jövő katonáinak testébe építhető implantátumok azonnali fejlesztését, de szembe kell néznünk a tényekkel, nem mindenki osztja aggályainkat, és készen kell állnunk rá, tartogasson is bármit a jövő.

A fegyveres erők etikai bizottsága a héten nyilvánosságra hozott jelentésében úgy fogalmaz, hogy

az emberiség már régóta keresi a katonák fizikai és szellemi képességeinek kiterjesztését, ezek pedig végső soron elvezethetnek ahhoz, hogy a katonák testébe teljesítményfokozó eszközöket szereljenek.

A lehetséges fejlesztések közé sorolják azokat az implantátumokat, amelyekkel növelhető a nagyagy kapacitása, vagy amelyek segíthetnek a katonáknak az ellenség azonosításában, illetve megkönnyíthetik az állapotukkal kapcsolatos információk távolról történő követését.

Az etikai bizottság azonban hangsúlyozta, hogy fontos az egyértelmű etikai vonalak meghúzása. Az eugenika és a genetikai beavatkozás továbbra is tilos, valamint tiltott olyan megoldások alkalmazása, amelyek megnehezítik a katonák visszailleszkedését a társadalomba, illetve a civil életbe. A fentiekkel kapcsolatban a miniszter asszony elmondta, hogy civil felhasználásra már előrehaladott kísérletek folynak idegimplantátumokkal.

Ide kapcsolódó hír, hogy nemrégiben a Framatome nevű atomenergetikai cégnél Emmanuel Macron bejelentette, hogy 2038-ra elkészül az a nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó, amely 75 000 tonnás vízkiszorításával a legnagyobb, Európában épült hadihajó lesz. Úgy tűnik, a franciák komolyan veszik, hogy ők lesznek az EU katonai nagyhatalma.

Forrás: Index.hu - Tech-Tud rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek