Főoldal Itthon Ellenzék: Meg fogjuk védeni az uniós forrásokat a korrupciótól

Ellenzék: Meg fogjuk védeni az uniós forrásokat a korrupciótól

7 megtekintés

Cseh Katalin: Történelmi döntés a jogállamisági mechanizmus 

Történelmi döntés született az Európai Tanács ülésén az állam- és kormányfők között, ugyanis megállapodtak az új hétéves költségvetésről és a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítését segítő helyreállítási alapról – reagált az Indexnek Cseh Katalin, a Momentum Európai Parlamenti képviselője.

” ez azt jelenti, hogy lesz jogállamisági mechanizmus is, az uniós forrásokat meg fogjuk védeni a korrupciótól.”

– mondta a képviselő. Hozzátéve, hogy ez azt is jelenti, hogy Európa megkezdheti a kilábalást a válságból. 

Cseh Katalin elmondta, hogy a megállapodás pontos részleteit csak később tudja megismerni, de örül, hogy sikerült megegyezni a jogállami mechanizmusról. Hozzátette:

Büszke vagyok arra, hogy a jogállamisági mechanizmusról szóló háromoldalú tárgyalások során egyedüli magyar EP-képviselőként én is a tárgyalódelegáció tagja lehettem

– jelentette ki Cseh Katalin.

Jakab Péter: Orbán akkora pofont kapott, hogy az eresz adta a másikat

A Jobbik elnöke szerint a Szájer-botrány késztette a magyar miniszterelnököt a megállapodásra. Mint közleményében írta Orbán Viktor élet-halál harcot hirdetett Brüsszel ellen, amiért egyáltalán felvetették a jogállamiságot, mint feltételt.

A pártelnök úgy fogalmazott, hogy jött a vétó, az EU megbénítására tett kísérlet, jött a több hónapos küzdelem ígérete, ahol nem lehet kompromisszumot kötni, mert nem vagyunk hülyék – mondta a miniszterelnök, sőt már azt is belengette nagy mellénnyel, hogy jobb az unión kívül, mint belül.

“Aztán jött a Szájer-botrány, és a Kedves Vezető szíve hirtelen meglágyult.

– írta Jakab Péter, aki szerint ez már elég is volt ahhoz, megállapodjon a kormányfő Brüsszellel.  Úgy fogalmazott, hogy (Orbán) megelégedett azzal, ha egy kicsit később kezdik el élesben alkalmazni a jogállamisági mechanizmust. Hirtelen kompromisszumot is lehetett kötni Brüsszellel.

Az okos ember ezt persze megteszi önként, mert tudja, hogy egy közösség csak kompromisszumok mentén működhet hatékonyan. A butának ehhez a felismeréshez kell egy pofon. Jakab Péter szerint Orbán kapott is egy akkorát, hogy az eresz adta a másikat. Aztán Brüsszelben csend lett. Már nincs vétó, nincs küzdelem, marad a jogállamiság, mint feltétel, amit vagy számon kérnek majd rajtunk, vagy nem. Persze itthon majd fújják a győzelmi kürtöt, hátha elnyomja a pofon csattanását, az eresz nyikorgását.

Pedig jobb lenne csendben maradniuk itthon is, és tanulni a pofonból. Különben jön majd az újabb 

– zárta közleményét Jakab Péter, a Jobbik elnöke. 

Ujhelyi István: Orbán partra szállás helyett, zátonynak ütközött

A vétóval fenyegető Orbán-kormány kapitulált az észérvek és az Európai Unió előtt, a mai tanácskozáson elfogadták az európai közösség kompromisszumos javaslatát

– írta Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője.

A politikus szerint az elvakult kormányzati buborék hősies győzelemként igyekszik feltüntetni a megállapodást, a valóság azonban ezzel szemben jóval árnyaltabb. Orbán Viktor minden erőfeszítése ellenére nem tudta megakadályozni, hogy jogállami feltételekhez kössék az uniós kifizetéseket, ez a mechanizmus ugyanis a Fidesz határozott szándékával ellentétben jövőre életbe fogni lépni – írta, hozzátéve, hogy méghozzá érintetlenül, bármiféle módosítás nélkül.

A képviselő úgy vélte, hogy bár sokan csalódottak a megegyezés kapcsán, mert többet, erősebb fellépést vártak volna a NER rezsimjével szemben, azonban szerinte nincs okuk, hogy így érezzenek, ugyanis  

minden olyan jogállamisággal kapcsolatos jogszabály életbe lép, amelyet az elmúlt időszakban kiküzdöttünk a tolvaj rezsimekkel szemben

– emelte ki a szocialista politikus. Szerinte Orbán Viktor ehhez képest partraszállást vizionált, de zátonyra futott.

A képviselő szerint a lényeg, hogy – a Fidesz minden maffiaszerű próbálkozása ellenére – igenis életbe lép az EU következő hétéves költségvetése, illetve az újjáépítési csomag is, ami 

 legalább tizenötezer-milliárd forintnyi támogatást jelent Magyarországnak a következő időszakban

Ujhelyi szerint ezen túlmenően pártja a politikai küzdelmet elszántan folytatja, hogy a gyakorlatban is érvényesüljön az új jogszabály. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fideszt nem Európa fogja leváltani, hanem az ellenzéki pártok és a magyar választók demokratikus szövetsége. Ezt legkésőbb 2022-ben meg is tesszük – hangsúlyozta Ujhelyi István.

Forrás: Index.hu - Belföld rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek