Főoldal Technika és Tudomány Belaktuk a bolygót az élőlények kárára

Belaktuk a bolygót az élőlények kárára

4 megtekintés

Napvilágot látott egy kutatás, amelynek fő megállapítása, hogy az ember által világszerte termelt és előállított tárgyak tömege első alkalommal szárnyalhatja túl a Föld összes élőlényének tömegét. A becslés a Nature című tudományos lapban jelent meg.

Izraeli kutatók állítják, hogy a 2020-as év lehet a fordulópont. Becslésüknek az alapja az, hogy az ember alkotta dolgok, például a műanyag tárgyak, épületek, utak és gépek tömege az elmúlt száz évben 20 évente megduplázódott.

Fotó: Arterra / Universal Images Group / Getty Images Hungary

A mezőgazdaság körülbelül 3000 évvel ezelőtt történt feltalálása óta ugyanakkor a növényi biomassza tömege 2000 milliárd tonnáról 1100 milliárd tonnára csökkent. Ennek oka a talaj mezőgazdasági kihasználása és a fakitermelés. Másik oldalon pedig növekszik a termelés és jellemzővé válik a tárgyak felhalmozása. Ron Milo, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatója munkatársaival 1900-tól napjainkig vizsgálta a biomassza és az ember által előállított dolgok tömegének globális változását. Miközben a biomassza zsugorodik, az úgynevezett antropogén massza egyre gyorsabban növekszik.

Az utóbbiból – amely a 20. század elején még csak 3 százalékát tette ki a biomasszának – nagyjából több mint 30 milliárd tonnányi termelődik évente.

Ez azt jelenti, hogy a világon élő minden ember számára minden héten a súlyának megfelelő mennyiségű tárgy keletkezik.

Ha a jelenlegi irány folytatódik, az ember alkotta tárgyak tömege 2040-re eléri a 2-3 ezer milliárd tonnát, vagyis akár több mint kétszerese lehet az élőlények tömegének. Az izraeli szakértők munkájukban hangsúlyozzák, hogy nagyon nehéz a biomassza és az ember alkotta massza arányának fordulópontját időben meghatározni. Becsléseik során a száraz anyag súlyára koncentráltak.

Természetesen lehetetlen megmérni a Földön ezeket a tömegeket, tehát a bemutatott számok a legjobb becsléssel is megengednek plusz-mínusz 6 éves csúszást – mondta az egyik kutató. A szakértő szerint ez az első kutatás, mely összehasonlítja a biomassza és az antropogén massza tömegét.

Reméljük, hogy ha a saját szemünkkel látjuk ezeket a sokkoló számokat, emberi fajként felelősséget tudunk vállalni

– idézte a kutatót a BBC.

Forrás: Index.hu - Tech-Tud rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek