Főoldal Külföld A kijárási korlátozások miatt korábban tart misét Ferenc pápa

A kijárási korlátozások miatt korábban tart misét Ferenc pápa

5 megtekintés

2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be. A katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt – közölte a Vatikán csütörtökön.

Szenteste korábbra hozták a mise kezdetét a Szent Péter-bazilikában is, ahol 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be. A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé. Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét.

A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással. A vatikáni program szerint december 25-én délben Ferenc pápa a bazilikában mondja el ünnepi beszédét, majd karácsonyi urbi et orbi áldását adja Róma városára és a világra. Utóbbit a pápa a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsáján szokta elmondani, de Ferenc pápa már húsvétkor is a bazilika belsejében mondta el üzenetét. Így a téren elkerülik az esetleges tömörülést.

A Vatikán a járványhelyzet februári kezdete óta alkalmazkodik az olaszországi egészségügyi előírásokhoz. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a városok, települések közötti közlekedés is tiltottnak számít. Az olasz püspöki kar (Cei) korábban már bejelentette, hogy a december 24-i esti vigíliát és miséket a tíz órakor kezdődő kijárási tilalomhoz igazítják, vagyis korábbi időpontra helyezik át őket.

A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását. A Cei hangoztatta, hogy az utóbbi években a december 24-i szertartások kezdetét egyébként is korábbra tették át az idősebb személyek, valamint a többi hívő hazatérésének megkönnyítésére.

Forrás: Index.hu - Külföld rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek