Főoldal Technika és Tudomány Karácsony: A járvány és a kormány kilenc évvel küldik vissza az időben Budapestet

Karácsony: A járvány és a kormány kilenc évvel küldik vissza az időben Budapestet

1 megtekintés

A város bevételeinek csökkenése és a kormányzati elvonások együtt kilenc évvel küldik vissza a várost az időben, a működési források a 2013-as szint alá kerülnek – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon a főváros 2021-es költségvetésének elkészültét bejelentve. A járvány 36 milliárdot, a válság 35 milliárdot, a kormány ezen felül 25 milliárdot vesz ki a budapestiek zsebéből jövőre – részletezte a kieséseket.

„Ami eddig természetes volt – hogy elindul a busz, hogy elviszik a szemetet, hogy van ivóvíz a csapban, hogy a zöldfelületek kezelve vannak, hogy este égnek a lámpák az utcákon –, az ebben a helyzetben már nem magától értetődő, hanem komoly erőfeszítések eredménye” – írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint az önkormányzat három fontos lépést tesz, hogy megvédje Budapestet:

  • Az önkormányzat magán kezdi a takarékosságot. Ezt szolgálja a fővárosi közszolgáltató cégek fúziója, a politikai állásokon való spórolás.
  • De ez nem elég, ezért hozzá kell nyúlni a város tartalékaihoz, mert azok felhasználásával biztosíthatók csak a budapestieknek járó közszolgáltatások.
  • Létrehozzák a Budapesti Védelmi Alapot, hogy legyen módjuk reagálni „a járvány, a válság és az Orbán-kormány kiszámíthatatlanságára”.

Az elkészült költségvetést még egyeztetik a társadalmi partnerekkel. Karácsony Gergely sajtótájékoztatón azt mondta, a büdzsét minél előbb el kell fogadni, hogy a mostani helyzetben, de a 2020-ra elfogadott számokkal induljon el a működés 2021-ben. A veszélyhelyzet miatt a polgármesterek most egy személyben gyakorolják a közgyűlések jogköreit, de Karácsony szerint nem fogadnak el olyan intézkedéseket, amelyekre a közgyűlési többség ne adná az áldását.

A főpolgármester a túlélés költségvetésének nevezte az új büdzsét. Nem csak Budapest, minden település nagy kihívásokkal néz szembe – mondta.

„2019-ben történt valami” és a főváros nettó befizetője lett a központi költségvetésnek – utalt Karácsony Gergely arra, hogy az önkormányzati választáson legyőzte a Fidesz színeiben indult Tarlós Istvánt. 2021-ben a főváros egyenlege 6 milliárd forintos mínuszban lesz a központi költségvetéssel szemben.

Az a legfontosabb, hogy a magyar emberek és az önkormányzatok hozzájussanak az uniós támogatásokhoz. A magyar és a lengyel kormány közben politikai okból vétóznák a közös költségvetést és a helyreállítási alapot – véli Karácsony Gergely. A támogatások folyósítását gyorsítani kell, nem elodázni. A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy számos magyar és lengyel önkormányzat petícióval fordult az Európai Bizottsághoz: legyen egy támogatási alap, amelyből a helyhatóságok akkor is hozzájutnak a támogatásokhoz, ha a kormányok megvétózzák a költségvetést, és így nélkülük indul el a helyreállítási alap. Karácsony azt reméli, nem lesz rá szükség. Ha lesz megállapodás uniós szinten, és nem lesz lengyel–magyar vétó, akkor is fenntartják, hogy a helyreállítási alap felhasználásába be kell vonni az önkormányzatokat. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester szerint számos EP-képviselő támogatását fejezte ki.

Gémesi György, Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt mondta, jelenleg az önkormányzatok előtt álló legnagyobb kérdés, hogy hogyan kompenzálhatók a kiesések és a kormányzati elvonások a 2021-es költségvetésekben, amelyeket most terveznek.

Gémesi a napokban egyeztetett Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével. A MKIK korábban javasolta többek közt az iparűzési adó felfüggesztését, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette volna az önkormányzatok működését, de a kormány által bevezetett adóstopról is Parragh beszélt először nyilvánosan. Gémesi elmondása szerint abban megállapodásra jutottak, hogy (ha az elnökség is jóváhagyja) felállítanak egy közös munkacsoportot a MKIK-kel, ahol tudnak egyeztetni a vitás kérdésekről.

Forrás: HVG.hu - Tech rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek