Főoldal Külföld Először lehet afroamerikai védelmi minisztere az Egyesült Államoknak

Először lehet afroamerikai védelmi minisztere az Egyesült Államoknak

2 megtekintés

Joe Biden megválasztott elnök kedden bejelentette, hogy Lloyd Austin nyugalmazott tábornokot fogja jelölni a Pentagon élére.

Biden nyert, Trump még küzd – amerikai elnökválasztás 2020

November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.

A most 67 éves Lloyd Austin felügyelte az amerikai haderőt a közel-keleten az előző elnök, Barack Obama hivatali idejében. Négy évtizeden át volt katona, és 2016-ban szerelt le, mindössze négy éve. Ez akadályozhatja, hogy a kongresszus megszavazza kinevezését, a szabályok szerint ugyanis a védelmi miniszternek polgári személynek kell lennie, vagy, ha szolgált katonaként, akkor legalább hét évvel korábban meg kellett válnia az egyenruhától, hogy a Pentagon élére kerülhessen.

A kongresszus azonban tett már kivételt: négy éve, Jim Mattis, Donald Trump elnök első védelmi minisztere esetében eltekintett a legalább hétéves szünettől. Sok amerikai politikus úgy véli, hogy Austin esetében hasonlóan alakul a kinevezés, ám vannak kétkedők és ellenzők is. Akadnak ilyenek Joe Biden pártjában is. Richard Blumental demokrata párti szenátor például azt közölte, hogy minden tisztelete Austiné, de nem fogja támogatni a kikötés mellőzését, Elissa Slotkin – ugyancsak demokrata – kongresszusi képviselő pedig a hadsereg feletti civil ellenőrzés szándékának megerősítését akarja hallani Biden kormányzatától, mielőtt eldönti, hogy eltekint-e a hétéves kitételtől.

Forrás: HVG.hu - Világ rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek