Főoldal Üzlet Figyelmeztetnek a boltok: tumultus lehet az üzletekben az idősáv és a korai zárás miatt

Figyelmeztetnek a boltok: tumultus lehet az üzletekben az idősáv és a korai zárás miatt

3 megtekintés

A szakszervezet szerint jobb lenne, ha 24-én ki se nyitnának.

Ne hagyják az utolsó pillanatokra a bevásárlást – kérik a hazai áruházláncok a vásárlókat. A multiláncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben reagált arra, hogy a karácsonyi rohamot várhatóan a mostani rendben, vagyis a 65 év felettieknek fenntartott kétórás idősáv és a korai zárás mellett viszik majd végig az üzletek. A szövetség ezért arra kér mindenkit, hogy tervezzen előre és lehetőleg egyedül látogassa a boltokat, az idősektől pedig azt, hogy saját biztonságuk érdekében éljenek a számukra fenntartott idősáv lehetőségével. (A mostani rendelet nem tiltja meg a számukra, hogy bármely időpontban látogassák a szigorítás által érintett üzlettípusokat (az élelmiszerboltokat, a gyógyszertárakat és a drogériákat).

Az OKSZ tagvállalkozásai a pandémia kezdete óta több 10 milliárd forintot fordítottak a védekezésre, ennek jegyében a tömeges jelenlét, a tolongás elkerülése érdekében több szakeladó, pénztáros és árufeltöltő dolgozik, megerősítették a vevőszolgálatokat is.

A fentieken túl az áruházak, a vásárlók biztonsága érdekében többféle, egymástól eltérő eszközt alkalmaznak, így például:

  • korlátozhatják az egyidejűleg használható bevásárlókocsik, bevásárlókosarak számát, e nélkül pedig nem engednek be vásárlót,
  • folyamatosan felhívják rá a figyelmet és padlómatricákkal is segítik a távolságtartást, erre az eladótérben is kérhetik a vásárlókat, akár személyes megszólítással is,
  • a pénztárak mellett a csemegepultoknál, hentespultoknál is távolságtartást kérnek és azt a padlón elhelyezett jelölésekkel segítik.

Hétfőn a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének a vezetője nyilatkozott a hvg.hu-nak, ő arról beszélt, az idősek bevásárlási sávja hétvégén nehezen bírható, akkor hiányzik a két kiesett óra. Karsai Zoltán szerint rizikós lehet december 24-e is, ami hivatalosan munkanap, így miközben korábban – jellemzően 14 órakor – zárnak majd az üzletek, az idősek sávja miatt kiesik a 9-11 óra közötti időszak, ezért komoly tumultus alakulhat ki. A szakszervezet ezért azt kéri az üzletláncoktól, inkább ne is nyissanak ki aznap. Megkeresésükre hétfőig az Auchan és a Spar reagált, ők 14 óra helyett már délben be fognak zárni szenteste napján, vagyis 11 után már nem lesz érdemes elindulni bevásárolni. A barkácsáruházak pedig nem fognak kinyitni aznap.

Forrás: HVG.hu - Vállalkozás rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek