Főoldal Fotó Pokoli kanyar – feljegyzések a Don mellől

Pokoli kanyar – feljegyzések a Don mellől

13 megtekintés

A Don-kanyar csatái a magyar hadtörténelem példátlanul szomorú eseményei közé tartoznak. Az ott harcolók kielégítő felszerelés, fegyverzet, ruházat híján, az időjárás viszontagságaitól szenvedve és egy lehetetlen feladat teljesítése közben ezerszám vesztek oda a kegyetlen orosz télben.

A második Mohácsként aposztrofált katasztrófa erősen foglalkoztatta és foglalkoztatja napjainkban is a közvéleményt. Annál is inkább, mert

a 2. magyar hagdsereg katonáinak 1943-tól kezdve évtizedekig hallgatniuk kellett arról, mi történt odakint.

1956 után jelentek meg az ott történtekről először feljegyzések, de előfordul, hogy mostanában is napvilágot lát egy-egy hitelt érdemlő adalék. Ilyen volt két éve Csáky Kálmán Egy 32-es baka a Donnál című kötete.

A vékony füzet Csáky Kálmán tanító, a frontra vezényelve tartalékos zászlós visszaemlékezéseit tartalmazza. A szöveget az általa készített képek teszik még érzékletesebbé, és repítenek vissza 1942 nyarától 1943 teléig a rettentő hidegekbe, melynek köszönhetően kicsit átélhetjük azt, amit nagyapáink generációja tapasztalhatott a helyszínen, ahonnan sokaknak nem volt visszaút.

Február 28-a, ma is még pihenés. Ma 25 éves vagyok, s itt kell dagasztanom a sarat, igaz, elmondhatom sok társam ellenében, hogy még élek, de milyen életet? Vajon hogyan tovább, megtart-e még az eddigi szerencsém, s elkísér-e a további utamon? 

Elkísérte, 1943-ban Csáky Kálmán hazatért, unokája, Csáky Attila producer így mesél róla: 

„Valamikor a 2000-es évek legelején bízta rám nagyapám a doni naplóját azzal, hogy én majd biztosan találok valakit, aki segít a megjelentetésben. A könyv 2018-ban, a 100. születésnapján látott napvilágot.

Gyermekként fogta a kezem, felnőttként egymás mellett, s a végén, a halála előtti években már én fogtam az ő kezét, úgy sétáltunk. Áldott idők voltak. Istenről, sorsról nem beszélt, talán a háborúban látott és átélt események okán vagy azok fájdalmainak évtizedekig hallgatásra ítélt, kötelezően magába zárt fájdalma miatt, nem tudom. Annál többet mesélt szeretetről, összetartozásról, családról, közösségről, szorgalomról, munkáról, tanulásról, a jóért való szüntelen aktív munkálkodásról. 

Alapvetően vidám fickó volt, huncut mosolya ott ült az arcán, mikor valami fonákságát mutatta az élet, ilyenkor tudtuk mindketten, hogy sokkal többet lát és vesz észre a világ dolgaiból, mint mutatja.” Erről képei is tanúskodnak, melyek az expozíció után majdnem 80 évvel is kifejezőek, élőek, érzékenyek, és a pokolban is az élet szeretetét hirdetik.

Forrás: Index.hu - Fotó rovat

További hírek a témában

Ez weboldal sütiket használ, hogy a felhasználói élményt javítsa. Feltételezzük, hogy ezzel egyetért, de ha akarja, bármikor letilthatja. Elfogad Részletek